Családi dinamika-Családdinamika

Vajon lehet-e egy gyermeket önmagában figyelni, egy elszeparált, fejlődésben lévő személyiségként? Vajon lehet-e bárkit anélkül megismerni, megérteni, gyógyítani, hogy nem nézzük a családját, a közösségeit, amiben benne van? 

Egyéni pszichológusként sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy a terápián a gyermekkel elindulunk a gyógyulás, a változás útján, de valamilyen érthetetlen módon megakad a folyamat. Vagy ha a gyermek jobban lett, valaki mással történt valami a családban. Olyan esetek is vannak, hogy a gyermek a családi helyzetben újra rosszabbul lesz, felerősödik a tünete. Mintha a problémájának lenne valami funkciója.

Családterapeuták már különböző iskolákat alapítottak, melyek azt próbálták megérteni, hogy mi is a család, hogyan működik, és ebben hogyan vannak jelen az egyének. Bár az elméletek között jelentős különbségek vannak, ennek a vonulatnak az egyértelmű hozadéka, hogy a családot elkezdték nagyobb jelentőséggel felruházni. Hiszen nem csak emberek jogi, anyagi, erkölcsi közössége, hanem annál sokkal több. Van történetük, van gyökerük, vannak rendszereik, alrendszereik, határaik, értékeik, és a jelenlevő –vagy akár nem jelen levő- személyeknek szerepeik, funkcióik. Így a problémás helyzetben a terápiába járó egyén tünetének is van valamilyen funkciója. A család működésének fontos eleme, hogy a családtagok közti dinamikával, hatásokkal egyfajta egyensúlyt tartanak fenn. A tünetet hordozó személy (aki sok esetben a gyermek) a problémájával fenntart egy furcsa, de kiszámítható egyensúlyt. Így a tünet csökkenése, vagy megváltozása felborult családi életet okozhat.

Például gyakran előforduló  probléma, hogy a gyermek nem akar egyedül aludni, nem akar „kimenni a szülői ágyból”. Egy esetleges sikeres terápia után/közben felmerülhetnek azok az indokok, amelyek megvédték az anyát/apát az intim kapcsolattól, az együttalvástól. Így a gyermek javulásával egyidejűleg megjelenhet egy párkapcsolati krízis, amely a valódi oka a gyermek tünetének.

Természetesen nem minden esetben erről van szó, de a családi működés megértése elengedhetetlen a gyermek megértéséhez. A család strukturáltan, egyfajta rendben működik. A családtagok alrendszerekbe, szövetségekbe vagy koalíciókba csoportosulnak. Így beszélhetünk szülői alrendszerről, gyermekek alrendszeréről, vagy anya és lánya közti szövetségről. Problematikusabb, mikor koalíció alakul ki egy harmadik taggal szemben, például szülő és gyermeke között a másik szülő felé. Ilyen esetben a szerepek szinte előre lejátszottak, és az alrendszerek problémás működését is láthatjuk, mivel a szülői és gyermeki alrendszer összemosódott, vagy összekeveredett. A jól működő családban határok vannak az alrendszerek között, melyek biztonságot nyújtanak, de közben nem túl rigidek, szigorúak. Ugyanis a túl erős határok megfojtják a benne élőket, és az élettel természetesen járó változásokra nem tudnak reagálni. Hiszen a családi életciklusok minden család életében eljönnek: ifjú párból gyermekes család lesz, majd óvodába, iskolába kerül, a gyermek serdül, vagy kirepül a családból. Ezek mind várhatóak, mégis minden családtag részéről változtatást igényelnek. A kifelé zárt családok elkülönülhetnek ugyan a külső kapcsolatoktól, és erős családként lehet őket látni, mégis zavart kelthet a növekvő gyermek önállósodásában. Ez fokozódik akkor, ha a családon belül összemosódnak a határok, nem egyértelmű, hogy kinek mi a dolga, kihez mi tartozik. Például akár abban is megjelenhet, hogy a kiskamasz gyermeknek az öltözködésébe, testével kapcsolatos teendőkbe, élményeinek megélésébe teljes mértékben beleszólnak. De ez csak egy eset a sok közül.

A család működése, értékei, szabályai, rituáléi nagyban befolyásolják, hogy a külső kapcsolatokhoz, az őket ért eseményekhez hogyan viszonyulnak. A család egy olyan rendszer, ahol senkit nem lehet önmagában egyedül, egy egységként nézni. A tagok cirkulárisan, körkörösen hatnak egymásra. Ettől válik egyensúllyá a működés. Lehet, hogy a gyermek egy másik helyzetben nem pisilne be. Lehet, hogy a férj nem lenne agresszív egy másik feleséggel. Lehet, hogy a feleség nem kiabálna egy másik családban. Lehet. A szerepek azonban biztos, hogy találnak maguknak valakit, akik betöltik őket. Az agresszív apa eltűnése után a legnagyobb fiú, vagy a nevelőapa válhat agresszívvé. Semmit sem érdemes magában figyelni. A család működik. Vagy rosszul, vagy jól, de mindenesetre egyfajta egyensúlyban. Így a változáshoz figyelembe kell venni az egész egységet, és közösen munkálkodni ahhoz, hogy változás álljon be.

A fiúk, meg a lányok

Miközben a fiú kishúgát pelenkázza az édesanya, lelkesen segít az 5 éves báty. Látszik rajta az érdeklődés:

-Anya!Anya! Noéminak miért más?

– Kicsim, tudod a lányok, meg a fiúk, különböznek. Isten másmilyennek teremtette őket.

– Jó, jó, de miért más Noéminek?

-Tudod a fiúknak meg a lányoknak más dolgaik vannak…

-Jójó, de anya! Noéminak miért más a zoknija az egyik lábán?!

Iskolafóbia: létezik, vagy csak kezdődik az év?!

A tanév kezdetén talán többször találkoznak szülőként azzal a nehézséggel, hogy egy gyermek nem akar iskolába menni. Felmerülhetnek igazán jó kifogások: betegségek hasfájástól a hajfájásig, vagy akár az otthoni tennivalókba besegítés. A gyerekek ilyenkor igazán kreatívak! És valahol ez érthető is. Hiszen itt volt az egész nyár, tele izgalmakkal. Együtt tölthették az idejüket a családdal szűkebb és tágabb értelemben is. Valószínűleg többet tudtak focizni és PS-ezni, rajzolni és babázni is a barátokkal, sőt még az esti takarodó is megborult egy időre. Ehelyett most itt a szeptember, ami magával hozta nem csak az őszt, hanem az iskolát is. És ahhoz a két és fél hónaphoz képest az elkövetkező 9 és fél hónap rengeteg idő „rabságban”, feladatokkal és teljesítménnyel. Ezt még a karácsony sem dobja fel! Szóval szerintem egy kis empátiával meg lehet érteni, hogy ha a gyerekben felmerül az iskolával szembeni ellenszenve. Mégsem áll itt meg az élet.
Az esetek nagy részében a gyerekekre könnyebb ezen a téren hatni. Bár húzódzkodnak a reggeli keléstől és a házi feladatoktól, mégis el lehet velük indulni iskolába. Megértik, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem azért csinálunk, mert szeretjük, hanem mert kötelező. Közben elkezdenek emlékezni a jó dolgokra is: az érdekes információkra, a sikerélményre, a közös éneklésre, a szünetekre a barátokkal. Egy pár nap, és újra lelkesek az iskolát illetően. Vannak ebben hullámok, melyek az év során felbukkannak, és újra át kell ezen menni. A szünetek jól jönnek ilyenkor egy kis pihenés gyanánt. Azonban vannak gyerekek, akiknél nem oldható meg ilyen könnyen a reggeli indulás, és nem találják meg ilyen könnyen az iskola szépségét sem. Vajon miért?
Bizonyos gyerekeknél az elválás a nehézség. Ez főképp iskolakezdésnél, vagy iskolaváltásnál merülhet fel. Ezek a gyerekek sokkal erősebb félelmet, szorongást élnek át szüleiktől való elváláskor, melyet szinte alig tudnak elviselni. Nekik valószínűleg az óvoda is nehézséget okozott, vagy a vendégségben is inkább szüleik közelében maradnak. Náluk nem maga az iskola okozza a szorongást. Nekik bármilyen hely, ahol nincs ott anya, vagy apa, veszélyes és félelmetes.
Vannak olyan gyerekek, akik a társas helyzetektől félnek. Nem szeretnek sem az osztály, sem más közösség központjában lenni, sőt, inkább örülnek, ha észre sem veszik őket. Náluk a szorongást a másik gyerekkel, vagy felnőttel való kontaktus, vagy interakció, kapcsolódás okozza. Félnek, hogy több ember előtt nevetségessé válnak, megszégyenülnek, vagy kínos helyzetbe kerülnek. Az iskola ehhez egy fokozottan nem kívánatos hely, hiszen egész nap egy osztályban van, ahol a tanító, vagy tanár bármikor felszólíthatja. Meg lehet úszni az iskolát feltűnés nélkül, de egyszerűbb az egész iskolát, és iskolai létet kerülni.
Vannak olyan gyerekek, akiknek a tanulás nem megy. Egyrészt értelmi képességtől, értelmi kapacitástól is függ, másrészt a figyelemtől, illetve egyéb részképesség-zavaroktól. Bizonyos gyerekek átlagos, vagy akár magas IQ-val rendelkeznek, mégis nehezen olvasnak (diszlexia), vagy nehezen írnak (diszgráfia), vagy nehezen számolnak (diszkalkulia). Számukra az iskola a kudarcok, és bizonyos esetekben a megalázkodás helyszíne. Kialakulhat ezekben a gyerekekben is olyan érzés, hogy inkább elkerülnék az iskolát, minthogy átéljék újra ezeket.
Előfordul olyan is, hogy valakit az iskolában bántalmaznak (fizikailag, vagy pszichésen). Ez lehet egyszeri alkalom is, vagy akár folyamatos. Kirekeszthetik az osztályból, vagy akár csak annak egy részéből. Ez is okozhatja azt a motivációt, hogy elkerülje az iskolát. Bár ez egyfajta menekülés, mégis a helyzet egy –hosszútávon nem túl jól működő- megoldása, hogy utálat, rossz érzés kapcsolódik az iskolához, és inkább kerüli azt.
Az iskola kapcsán erős szorongást átélő gyermekek sokféleképpen reagálhatnak a reggeli indulásra. Nagyon gyakran fordul elő, hogy fejfájásra, hasfájásra panaszkodnak. Vannak olyan gyerekek, akik rendszeresen be is lázasodnak. A szorongás olyan erős dührohamot, vagy hisztit is kiválthat, amely miatt nem képesek elindulni. Továbbá előfordulhat olyan eset is, hogy a gyerek nem tud elaludni, és emiatt fáradságra panaszkodik az induláskor. Ezek mindegyikénél a szülő is tud róla, hogy a gyermek nem megy végül iskolába.
Az iskolafóbia úgy tűnik, hogy nem egy konkrét zavar, hanem inkább egy olyan tünet, amely mögött különböző okok, szorongások állhatnak. Ezen felül vannak olyan iskolakerülő gyerekek, serdülők, akik nem élnek át szorongást, rossz érzést az iskolával kapcsolatosan, hanem motivációjuk veszítik el a tanulással kapcsolatosan, és deviáns viselkedés felé indulnak. Sokszor kockázatkereső viselkedéssel, törvényszegéssel, ellenállással kapcsolódik össze.
Most már láthatják, hogy mennyiféle oka lehet annak, hogy a gyermek távol szeretne lenni az iskolától. Feltétlenül fontos azonban tudniuk, hogy mivel segítenek a gyermeküknek! Nem azzal, ha benne tartják a megszokott, ám hosszútávon nem működő helyzetben: a függésben. Ha nem mennek iskolába, nem tanulnak meg önállóan létezni egy közösségben, vagy megoldani konfliktusokat, szembenézni a félelmekkel. Annak ellenére, hogy erős szorongás kapcsolódik az iskolához, a tartós otthon maradás nem segíti a gyermeket a későbbi beilleszkedésben.
Emellett nagyon fontos a gyermek biztonságérzete is, ezért a mély vízbe sem kell dobni. A pedagógussal szoros együttműködésben lehet a legjobban kialakítani azt a közeget, ahol a gyermek fokozatosan biztonságban érezheti magát, és megélheti közben önállóságát is. Amennyiben nem működik szakember segítsége nélkül, érdemes pszichológus is bevonni, hogy a gyermek egyéni terápiában megerősödjön, a szülő és a pedagógus pedig támogatást és segítséget kapjon a helyzet kezeléséhez.
És ami még fontos: beszélgessenek gyermekükkel, hogy a fenti lehetőségek közül melyik az, amelyik gyermekük szorongásának a tárgya. Annak megfelelően tudják támogatni, és bátorítani a helyzettel való sikeres megküzdésre.

Mert a “szembekötő”-nek van értelme

“Édesanya, mikor megint szembekötő hártyánk lesz Petivel, akkor menjünk el a gyógyszertárba, és vegyünk körömvirág krémet is.”

A gyerekek mindig úgy irányítják a beszélgetést, hogy új ismeretük benne legyen. Amit pedig nem értenek, azt megváltoztatják saját ismeretük, világképük szerint. A szembekötőnek sokkal több értelme van, mint a kötőhártyának. Ezt mindannyian beláthatjuk!

Gyerekek és a halál témája

Furcsa párosítás. Gondolhatnánk, hogy a gyerekeknek semmi dolguk a halállal. Jobb lenne, ha megmaradnának ártatlanságukban, reményeikkel és álmaikkal, minthogy a halállal, az elmúlással, a veszteséggel foglalkozzanak. Főképp, ha arra gondolunk, mennyi idejük van még hátra! Vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez nem igaz, és a gyermek saját halálával, elmúlásával kell megküzdenie, vagy legalábbis megéli halálfélelmét egy súlyos betegség, krónikus betegség esetleg baleset kapcsán. Persze a halál kérdése akkor is felmerül, mikor elveszítenek egy közeli családtagok, vagy annak veszélye áll fenn. Az elmúlással nem csak életesemények kapcsán, hanem a fejlődésük során is foglalkoznak a gyermekek, ahogy érzékelik, hogy ez az élet része. Mert tulajdonképpen az is.

A kisebb gyerekek – egy rövid ideig, pár évig – rugalmasan kezelik a halál fogalmát. Egy három év körüli gyerek életébe már bekerül a kérdés, hogy miért nem találkozhat többé a dédivel, vagy mi történt a kutyussal, akivel tegnap még játszott. Mégis olyan nehezen érti meg. Sokszor előfordul, hogy újra és újra kérdezgeti, hogy mi történt, és ez mit jelent. Ez azért lehetséges, mert ebben az életkorban a halál még visszafordítható a világról alkotott képükben, vagyis a mennyországba távozás pont annyira logikus és egyszerű, mintha Lengyelországba mennénk, majd onnan vissza – magyarázta nekem egy 3 és fél éves kislány. Az ilyen korú gyermekek súlyos betegsége során, amely az életüket fenyegeti, nem igazán fogják fel, hogy ez mit jelent. Sokkal inkább érzik a család félelmét, a szülők szorongását és szomorúságát.

A hat-hét éves gyerekeknél már elkezd megváltozni ez a kép a halálról. Talán ilyenkor foglalkoznak ezzel a legaktívabban. Kíváncsiak családi eredetükre és az elmúlásra is. A visszafordíthatatlanságon túl rengeteg kérdésre nem kapnak pontos választ, mint a lelkük, az emlékeik, az érzéseik hogyan maradnak meg, vagy vesznek el. Talán ekkor kerül be a félelem is a halál kérdéséhéhez, hiszen felfogják, hogy az végleges, de nem tudják, hogy mi várható utána. Mégis a saját halálukkal kapcsolatosan inkább azt a veszteséget élik meg, hogy szüleikkel nem lehetnek együtt, nem pedig azt, hogy saját magukat veszítik el.

Identitásuk, önmaguk elvesztése és a halál gondolata a serdülőkorban jelenik meg ezután. Az ekkor felmerülő kérdések már sokkal inkább közeliek azokhoz a kételyekhez, amelyeket a felnőttek is megélnek. Emiatt megnyugtatásuk sem olyan könnyű, saját útjukat keresik a kérdésben, és inkább együttgondolkodásra, útmutatásra várnak, mint pusztán megnyugtatásra.

A halál kérdése, azzal való foglalkozás mindenki számára nehéz, már óvodáskor végétől kezdve. Ám azoknak a gyerekeknek a helyzete, akiknek saját magukkal kapcsolatosan kell szembesülniük a haláluk kérdésével, még nehezebb téma. Ez azért lehet egyrészt, mert az ilyen beteg gyerekek a szeretteikkel vannak körülvéve, akik szintén krízisben vannak a gyászuk feldolgozása miatt, és annak szakaszain halad ki-ki a maga tempójában. Így mennek végig a tagadás, a düh, a csalódottság és a szomorúság érzésén. Ilyen állapotban nem egyszerű még gyermeküknek is támaszt nyújtani. Ezekben a helyzetekben, ami a legjobban segít, ha képesek nyíltan beszélgetni a halálról. Megjelenhetnek érzések, amelyek valószínűleg nagyon hasonlóak gyermekünkéhez, és könnyebben egymásra tudnak hangolódni, és megértik egymást. Ez azért is lehet fontos, mert a gyermek, ha nem beszél róla, akkor valószínűleg saját magában küzd félelmeivel egyedül, nem pedig elfogadta és feldolgozta a kérdést. És azért ő még gyerek, ezért nagyobb szüksége van a támaszra. Csak ismételni tudom, hogy a nyílt érzések és a közös élmények a legfontosabbak ilyenkor. Persze ez nem azt jelenti, hogy a között együttléteknek folyamatos témája legyen a betegség és a halált. Fontos figyelni arra, hogy más kapcsolódási pontok is legyenek, más élményeket is átélhessen. Emellé az olyan helyzetek is bekerülhetnek, amelyekben a gyermek megélheti önállóságát, vagy küzdését, erejét.

Fontos arra is gondolnunk, hogy a gyerekek érzései közt akkor is megjelenhet a halálfélelem, ha nem feltétlenül fenyegeti az életét a betegség, „csak” az életének a része, vagy hosszabb ideig betegeskedik. Logikusan végig gondolva nem reális a félelme, mégis foglalkozni kell vele. A megnyugtatás mellett persze fontos a realitás, a valóság elmesélése, hogy így megértse, valódi veszélyben nincs, mégsem szabad lekicsinylően gondolni a félelmére, amit –akár reális, akár irreális, de átél.

A gyász mindenkinek nehéz, akár gyerekként, akár szülőként/hozzátartozóként vannak benne a halállal való találkozásban. Megterhelő élmény, mely rányomja a bélyegét a mindennapokra. Eléggé különbözően reagálhatnak a helyzetekre: van, aki inkább bezárkózik, van, aki inkább nem törődik vele. Vannak személyek, akik az elején nem fogják fel, és ez sokáig így is marad. Mások az elején helytállnak, majd egy idő után tör rájuk a fájdalom. vagy történhet fordítva is, hogy a betegség elején leblokkolva nem, vagy csak nehezen tudnak részt venni a tényleges feladatokban, majd szépen ez enyhül. A változásoknak, krízisnek a megoldásai addig, amíg a személy képes kapcsolatban maradni a körülötte levőkhöz (társakhoz, családtaghoz, baráthoz, lelkivezetőhöz…) és van érzelmi támasza, aki ki tudja hozni a gödörből, addig valószínű, hogy fel tudja dolgozni az eseményeket. Viszont ha túlzott szomorúságot, szorongást él át (akár a gyerek, akár a felnőtt), bátran keressen fel szakembert, mert akár néhány beszélgetés is nagy segítség lehet.

Testvérféltékenység

Két gyöngyszemet szeretnék megosztani Önökkel, amelyeket nem rég hallottam egy “báty” és egy “nővér” szájából. Mindketten jól kijönnek újdonsült hugocskájukkal, és láthatóan megvannak együtt. A testvérféltékenység mégis fellelhető, mégha csak egy-két elszólásban is. A szülőknek nem kell ilyenkor megijedni, ez természetes dolog, főleg, ha közben jól kijönnek. Fontos, hogy a gyermek kifejezhesse a feszültségét azzal kapcsolatosan, hogy az anya és az apa figyelmét korlátozva kaphatja csak meg, és haragudhat emiatt a testvérre és a szülőkre is. Remélhetőleg ezek csak ilyen vicces megjegyzésekben jelennek meg:
– “Anya! Èn szeretnék még száz…nem is, inkább ezer kistestvért, hogy egész éjszaka itt sírjanak nektek!”
-“Ès a kistesómat meg elvarázsolom disznóvá…..és nem is varázsolom vissza!”

Ha vannak ilyen tapasztalataik, kérem, osszák meg velünk, hogy gyűljön a gyerekbeszólás listánk testvérféltékenység témában!

Tartós betegség hatása a gyermek lelki fejlődésére

Egy gyermek esetében megjelenő súlyos, vagy tartós betegség nagyon megváltoztathatja a család működését. Annyit elmondhatunk minden esetben, hogy megviseli a gyermeket és a szülőket is. A nyílt viselkedés lehet nyugodtság, vagy támogatás a szülők részéről, illetve együttműködés, türelem és remény a gyermek részéről, de valahol, mélyen – vagy nem is annyira mélyen – megtalálhatják a félelmet, a feszültséget, és a bizonytalanságtól való tartást. Betegség megjelenése még felnőtteknél is azt a reakciót váltja ki, hogy “ez nem történhet meg velem”, mely gyerekbetegségeknél fokozottabban jelen van. Hiszen ki számít arra, hogy egy ártatlan gyermek szenvedjen betegségtől? Emiatt a negatív érzések jelenléte akár fokozottabb is lehet. Miután a tagadásból kikerültek, a gyászfolyamathoz hasonló szakaszokat figyelhetnek meg, mint a düh, az alkudozás, a lehangoltság és végül az elfogadás. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a folyamaton nem csak a szülők, hanem a gyermek is végig mehet. Ő a legkisebb, és talán neki van a legnagyobb szüksége a támogatásra. Miért is?

A gyerekek személyiségfejlődése során nagyon fontos a biztonság érzésének a megtapasztalása, ami tartós betegség esetén több szinten is sérülhet. Hiszen a gyermek bizonytalanságot él át a saját jövőjével kapcsolatosan, félelmek jelennek meg benne akár a halállal kapcsolatosan, és érzelmileg is bizonytalanabb légkörbe kerül, mivel az egész család stresszesebb, feszültebb, bizonytalanabb. Sok esetben halmozódik ez a feszültség, mivel titkolózások, őszinteség hiánya vagy a szülők túlzott szorongása jelenik meg. Mindent összevetve nagyobb feladatokkal kell megküzdenie, mint ami az életkorában aktuális lenne. Ilyen például a fájdalomtűrés, a testi beavatkozások elviselése, a betegség tüneteihez, a vizsgálatokhoz való alkalmazkodás, vagy akár a szeparáció – a szülőtől való hosszabb-rövidebb elválás.

Hosszabb betegség esetén a következőkre érdemes figyelni a gyerekeknél:

Még ha jól és ügyesen tűri is a körülményeket, fontos lehetőséget adni neki arra, hogy kifejezze félelmét, ellenállását, szorongásét vagy agresszióját. Ilyen lehet például, amikor játékban, mesében, történetben, stb. megjelenik a kórház, az orvosok, és ő lehet az “agresszor”, ő “élheti ki” vágyait a gyámoltalan gyermeken. Sokszor látható, hogy nagy élvezettel élik bele magukat a helyzetbe. Vagy akár az is előfordulhat, hogy a játékban a gyerek – aki természetesen nem ő igaziból – ellenáll a beavatkozásnak. Ezekben az esetekben nem kell megijedni, főképp, ha a valóságban ennek az ellenkezője figyelhető meg. Persze a játékot fordítva is lehet használni, mikor a gyermek nagyon fél, és nehezen működik együtt (főképp kisebb gyerekeknél). Ilyenkor a játékban különböző szerepekben meg lehet mutatni neki, hogy mire számíthat, hogyan lehet viselkedni orvosi helyzetben és ezt kicsit begyakorolhatja.

A másik fontos dolog, amire figyelni érdemes, az a biztonságérzet, érzelmi támasz nyújtása. Ennek egyik legfontosabb lépése az informálás, és az őszinteség. Persze mindent a gyermek szintjének megfelelően kell közölni, és fontos a biztatás is. De nem érdemes azt mondani, hogy “nem fog fájni”, mikor fájni fog. Persze azt sem érdemes mondani, hogy “fú, ez nagyon fájni fog”. Inkább azzal tudják a legjobban támogatni őt, ha elmondják, hogy mi fog történni, milyen eszközzel, hogyan fognak hozzá nyúlni, és miért, milyen változást fog ez előidézni. Fontos a fájdalomról is beszélni, de rögtön mellette legyen ott a támasznyújtás, pl. az erejének és bátorságának a hangsúlyozása. Illetve a végén, mikor esetleg sír, vagy fájdalma van, akkor lényeges a vigasz. Így a személyiségében és a világról alkotott képében nem a fájdalom és a szorongás lesz a fő komponens, hanem hogy a fájdalmat ki lehet bírni, mert nem egyedül van benne.

A családi élet megváltozása már korábban szóba került. Erre is érdemes figyelni tartós betegség jelenlétében. Fontos jelenség itt a féltés. Természetes dolog, ha gyermeküket féltik sok mindentől, hiszen életük értelme, ajándéka, stb. Emellett a valóságban is támogatást és óvást igényelnek, de… Gyermeküknek ez az egyetlen gyerekkora. És – bár bizonyos területeken nagyon különbözik az átlagos gyerekektől, – meg kell harcolnia a normál fejlődés nehézségeit. Ilyen például az önállóság fejlődése, ami sok esetben akadályba ütközik a túlzott féltés, és gyerekszerepben tartás miatt. A beteg gyerekeknek is meg kell élniük, hogy képesek egyedül boldogulni az életben, hogy félelmeikkel szembe tudnak nézni szülők nélkül. Ehhez fokozatosan messzebbre kell engedni őket, még ha szülőként ez erősebb szorongást is jelent, mint egy egészséges gyereknél. Ez halmozott probléma lehet, ha testvérek is vannak a családban. Ilyenkor még inkább meglátszódnak a különbségek, és feszültséget okozhat ez a testvérek között. Az önállóság megélése mellett pedig még a kortárs kapcsolatok jelenléte is fontos, a kettő általában erősen együtt is jár.

Még egy utolsó gondolat: a túl sok feladat és erős érzelmek kezelése miatt sok esetben túlérettekké válnak ezek a gyerekek, amire bizonyos szintig szükség is van, de figyelni kell rá, hogy a saját korosztályukkal is megtalálják még a hangot, ne legyenek túlzottan távol attól, ahol a betegség nélkül lennének. Ellenkező esetben érdemes pszichológusi segítséget keresni, akár csak egy kis támogató, szupportív terápiára.

Más gyerekek az ellenállással, vagy agresszióval reagálnak a szorongásra, ami szintén segítségkérésre ösztönözheti Önöket, hiszen ez egy pont után a gyermek testi épségét is veszélyezteti, ha az orvosi beavatkozásokkal szemben is jelen van ez a hozzáállás.

Harmadik eset a túlzott szorongás vagy visszahúzódás, ami azt jelzi, hogy a háttérben levő félelmek eluralkodtak a gyermeken, az ezeken való felülkerekedéshez egy bizonyos pont után ismételten a szakembert javasolnám.

A legfontosabb, amit szülőként megtehetnek, hogy érzelmileg támogatják a gyermeket, biztonságot és őszinteséget közvetítve neki.

Csoportfoglalkozás magatartászavar és hiperaktivitás témákörben

A közeljövőben csoportfoglalkozás indul Zuglóban, mely a szabályok, keretek betartására, szociális készségek fejlesztésére irányul. A hosszútávú csoportot ajánlom olyan gyerekeknek, akik küzdenek a beilleszkedéssel, sok konfliktusuk van kortársakkal és felnőttekkel, nehezen kontrollálják magukat. A következő oldalon egy rövid kérdőívvel is segíthetik, hogy milyen szempontokat vegyünk figyelembe a szervezéshez.

http://figyelemzavar.hu/kolyok-csoport-inditashoz-igenyfelmeres/

Éjszakai történetek

Minden gyermek –és ezáltal szülő- életében van olyan nap, vagy időszak, mikor az alvás, az éjszaka nem annyira gördülékeny, nem valami nyugodt. Ilyenkor talán felelevenednek a csecsemőkori rendszeres éjszakai felkelések, a hosszas sírások, és talán a feszültség, aggódás, fáradság is. Főképp az óvodás korban, de akár iskoláskor idején is kísérhetik rémálmok a gyermekek éjszakáját. Ilyenkor elképzelhető, hogy kiabálva, sírva ébrednek, és elmondják, rosszat álmodtak, de megeshet olyan is, hogy csak feszülten, izgatottan, akár sírva ébrednek, de nem tudnak beszámolni, mi is történt. A szülők első reakciója sok esetben az ijedség, hogy mi lehet gyermekükkel, vagy hogyan tudnák megnyugtatni, illetve vajon miért kísérik rémálmok gyermekük életét.

A rossz éjszakák, nehéz elalvás, nyugtalan álmok sokszor testi problémákhoz kötődnek. Gyakrabban fordul elő, hogy nehezített az éjszaka, ha a gyermek beteg, főként, ha lázas. Olyan is előfordulhat, hogy aktuális testi érzései jelennek meg az álomban, persze sokkal jobban eltúlozva, ijesztően, vagy legalábbis rossz érzést vonva maga után. Így egy elzsibbadt láb, vagy egy elaludt kéz, vagy telített húgyhólyagok járhatnak erős stresszel, vagy furcsa álmokkal, ami felriadást, rossz érzést eredményez. De mi a helyzet a visszatérő rémálmokkal, a félelemérzettel olyankor, mikor a gyermek nem beteg? Mit jelenthet?

Az álom nagyon fontos része a gyerekek –és a felnőttek- életének. Bár úgy tűnik, hogy akkor „csak” alszunk, pihenünk, teljesen kikapcsolunk, de ez nem teljesen így van. Az alvás különböző típusú agyi aktivitást jelent, amely periodikusan változik. Az egyik ilyen szakaszban (REM, azaz gyors szemmozgásos alvás) történik az álmodás, ami nagyon is hasonlít az ébrenlét állapotához. Az álmodás során olyan emlékeke, tartalmak, érzések dolgozódnak át, amely aznap, vagy abban az időszakban ért minket. Valahogy úgy lehet elképzelni, mintha a „mesévé” alakítással kiválasztanánk az emlékekből az, ami fontos, amire szükségünk van, ami befolyásol minket, és összekötjük korábbi élményekkel, érzésekkel. Persze mindegy szimbolikus képekben történik, sűrítve, sokszor bizarr formában, mert ezek a tartalmak mind egyszerre aktívak, és abból alakul ki egy történet. Így a rémálmok értelmét, ha sikerül megfejteni, megmutathatják, hogy mi az, ami jelenleg feszültséget, szorongást okoz a gyermek –vagy akár felnőtt- életében.

A rossz álmok során nem kell feltétlenül irdatlan nagy traumára gondolni. Előfordulhat, hogy a gyermek érzékenyen él meg valamit, és fokozott szorongással jár számára, míg esetleg más nem is veszi észre azt. Elképzelhető, hogy fellépéstől, vizsgától fél, vagy csak megijedt valamitől, amit aznap látott. Ilyen szemmel a rémálmok jelenléte teljesen természetes. Azt mutatja, hogy a mindennapjainkban megélt élmények –akár jó, akár rossz-, hatnak ránk, és megmozgatják az érzéseinket. Vannak olyan időszakok, amikor fokozottabban vannak jelen rémálmok, még ha nem is feltétlenül jár mindegyik felébredéssel. Ilyen időszak az óvodáskor. Ilyenkor sok változás éri a gyermekek személyiségét, amely főképp az önállóságukról, én-erejükről szól. Álmaikban a félelmetes, nagy, irányíthatatlan világ, és érthetetlen események megjelenhetnek szörny, boszorkány, gonosz robot, vadállat képében, amik valamilyen módon kergetik a gyereket, vagy egy kedves szereplőt, akivel a gyermek azonosul. Amennyiben az ilyen álmok csak rövidebb ideig állnak fenn, nem kell aggódni, inkább csak biztonságot nyújtani a gyermeknek, és bátorítani a félelmek megküzdésére. Ha viszont hosszan, napi szinten vannak jelen hasonló álmok akár fél évig, akkor érdemes bevonni egy küldő szakembert, aki talán könnyebben rálát, hogy mi okoz ilyen nehézséget a gyereknek, mi az, ami ennyire megterheli. Van, hogy ez egy elakadt gyász, vagy indulatok elfojtása, vagy a hétköznapok bizonytalanságából adódó félelem, de közösen elindulhatnak egy úton, amellyel nem az álmok megfejtése, hanem a gyerek/személy harmóniája, kiegyensúlyozottsága a cél.

Mit tehet a szülő, mikor jönnek a rémálmok? Azon túl, hogy biztos támaszt nyújt, fontos része a megnyugtatásnak az is, hogy valahol megtanuljon megküzdeni a gyermek ezekkel az érzésekkel. Például: azzal megnyugtatják, ha megölelik, simogatják, átmennek hozzá, de ha rendszeresen, huzamosabb ideig átviszik saját ágyukba, akkor nem tanulja meg, hogyan kell szembenézni ezekkel a szörnyekkel (félelmekkel), ha jönnek. Talán nagyobb segítség, ha –az adott álmon, mesén, történeten keresztül- megtapasztalhatja, hogy egyedül is megy neki, egyedül is szembe tud szállni a közeledő rossz érzéssel, ijesztő élményekkel. Ha fél éjjel, adhatnak neki bátorító kislámpát, fényt, vagy egy plüss „társat”, s így nem egyedül, bátrabban nézhet a küzdelem elé. Továbbá fontos lehet az álomról beszélgetni, megismerni a szereplőket, a főhős körül segítő személyeket, fegyvereket, védekező tárgyakat, biztonságos helyet keresni. Így az álom tartalma változni tud, és a gyermek szorongása is oldódhat. Persze erre inkább másnap, vagy akár pár nappal később van lehetőség. Sokszor nehezen beszélnek róla, de esetleg egy rajzon keresztül, vagy ha egy kedves játéka álmaként meséli el, könnyebben megnyílik.

Szerencsére a szülők sokszor jól ráéreznek gyermekük félelmére, és bátorítani tudják őt. Ezzel a pár gondolattal, praktikával talán még magabiztosabban tudják ezt megvalósítani, és könnyebb lesz megkülönböztetni, mikor van szükség szakemberre.

Születési rendellenességgel, fogyatékkal született gyermekek nevelése

A gyermek születése ajándék. Vannak, akik nagyon várják, vannak, akik nehezebb helyzetben vannak, és dilemmákkal küszködnek, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy gyermek születése öröm. Szokták kérdezni, mit szeretnének, fiút, vagy lányt, mire gyakran az a válasz, hogy „mindegy, csak egészséges legyen”. És mi a helyzet, ha nem az?! Talán ez is olyan helyzet, amire nehéz felkészülni. Már a terhes-gondozás alatt kiderülhet, hogy a magzatnál valamilyen rendellenességet tapasztaltak, de ettől még nem könnyebb a helyzet. Mindenképpen elindul egy belső, lelki folyamat, keresve a hibást, keresve az értelmet. A bűntudat nagyon sok esetben megjelenik, akár csak azért, mert felmerült bennük a gyermek elvetetése, akár azért, mert életvitelüket látják oknak a gyermek rendellenességére. Mit tegyen hát egy szülő, aki sérült gyermeket nevel? Ami szerintem egy nagyon fontos dolog, hogy vizsgálja meg érzelmeit. Azt is, amelyiket könnyű, és azt is, amelyiket nehéz. Sérült gyermek nevelése sokszor felemelő érzés, és aki testközelből tapasztalta, tudja, hogy mennyi szeretetet ad egy gyermek, és mennyit tanulhatunk tőle türelemről, alkalmazkodásról, elfogadásról. Sokszor olyan közösség alakul ki hasonló gyermekek és szülők között, ami egy nagyon biztos alapot, jó kötődéseket jelent. Ezeket az érzéseket és tapasztalatokat talán könnyebb felsorolni. Emellett azonban fontos szembenézni a negatív érzésekkel, és kétségbeeséssel is. Hiszen egy sérült gyermek születésénél a család hasonlót él át, mint a gyásznál. Mintha elgyászolnák azt az átlagos életet, amit minden szülő megálmodik, mikor gyermeket vár. Szükség van arra, hogy a család időt adjon magának, mert ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Természetes, ha olyan érzések jelennek meg, mint a düh, a félelem, a kétségbeesés, a szomorúság, a bűntudat stb. Ezeket az érzéseket megélni, felfedezni fontos, mert anélkül nem lehet továbblépni, hiszen ha nem veszünk róluk tudomást, attól még befolyásolni fognak bennünket. Furcsa paradoxon, hogy ezeknek a negatív érzéseknek a jelenléte természetes, és fontos lehet, hiszen ez a hiteles érzésünk, és teljesen adekvát. Ha képesek vagyunk észrevenni, képesek leszünk elengedni. Így nem fognak eluralkodni rajtunk. Persze van egy folyamata ennek, amelyben először egyfajta tagadás figyelhető meg, mintha nem is Önnel történne ez. Majd mikor már realizálódik élethelyzete, fokozatosan előkerül a düh, ellenkezés. Ilyenkor a szülők gyakran keresik az okokat, hibásokat, hogy a saját negatív érzések helyében táplálni tudják a haragot. Majd szép lassan, előkerül a szomorúság, levertség. Mintha az egésznek nem lenne értelme. A legvégén sikerülhet eljutni az elfogadásba, sikerül elfogadni, hogy gyermeke sérült, most az Ő gondozása az Ön feladata, és ebben reális megoldásokat, segítőket, stb. keres. Amikor elér ebbe a szakaszba, az nem jelenti azt, hogy már soha többé nem jelennek meg negatív érzések. Sokkal inkább jelenti azt, hogy már megtapasztalta gyermekével a kapcsolatot, megértette, hogy másképp, de mégis felnevelheti Őt, időnként azonban előtérbe kerülnek a régi érzések. A csalódottság, hogy így alakult, a bűntudat, hogy felmerült korábban, hogy nem tartja meg, vagy egyszerűen a fáradság, és a düh azért, hogy másképp kell élniük. Időnkénti hangulati változás mindannyiunknál megfigyelhető. Amennyiben ez gyakori, és nehezíti mindennapi életét, érdemes segítséget kérni benne. Egy pár szót arról, hogy mire érdemes figyelni egy sérült gyermek nevelésekor: Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést, anélkül, hogy a különböző típusú sérüléseket szétszednénk. Teljesen különböző egy értelmileg sérült gyermek egy testi fogyatékostól, vagy egy autisztikus zavarral küzdő egy halmozottan sérült gyermektől. Ami a legfontosabb talán, hogy olyan életritmust találjanak, ami minden családtagnak a legjobb. Hiszen az otthonnevelés szép és nagy áldozat, amely sok esetben az érzelmi biztonságot és a jó fejlődést jelenti, de ha erre a családnak nincs lehetősége, nem szerencsés belehajszolni magukat. A Gyerekeknek – és ez szerintem minden gyerekre igaz – jobban jön egy olyan szülő, aki aktuálisan rá tud hangolódni, figyelni tud rá és érzelmileg jelen van, mint aki túlterhelt. Ha ez azzal jár, hogy segítséget kérnek a nevelésben, gondozásban, akkor is. Inkább rövidebb ideig legyen jelen 100%-ban, mint felületesen folyamatosan elérve. Ami a személyiségfejlődés és nevelés részéről fontos lehet, hogy megtalálják azt az elvárási rendszert, amely megfelelő a gyerek számára. Hiszen másképp fog alakulni a fejlődés egy átlagos gyerekhez képest, de attól még bizonyos életkori változások ugyanúgy megjelennek (pl. serdülőkori hormonális változás, nemi szerepek). Sok esetben előfordul, hogy a sérült gyerekektől nem várnak el semmit, nincs következménye a tetteinek, stb. Ezzel azt érik el, hogy nem tud fejlődni még magához képest sem. Ezért nagyon fontos lehet, hogy minél jobban fejlesszék önállóságát, kontrollját, érzelemkifejezését a gyermeknek, amelyben egy bizonyos szint fölött nem tud fejlődni – és fontos ezzel tisztában lenni -, de addig viszont érdemes motiválni, hogy érettebb legyen. Amennyire lehetséges, azért ne térjen el a kortársaitól, hisz vannak különbségeik alapjáraton is.